• Purchaser

    Halásztelek Város Önkormányzata

  • Publication date

    Mar 26, 2020

  • Type

    11

  • Source

    EKR

    A háziorvosi feladatok munkaidőn kívüli hét közbeni éjszakai, valamint a hétvégi, illetve munkaszüneti napi 24 órás orvosi ügyeleti szolgálat működtetését a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II.25.) EüM rendeletben, valamint a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint. Az ügyeleti szolgálatot munkanapokon hétfőtől csütörtökig 19 órától másnap 08.00 óráig, pénteken 14.00 órától hétfő reggel 8 óráig, (hétvégén és munkaszüneti napokon 24 órában) folyamatosan biztosítani köteles. A nyertes ajánlattevő Halásztelek Város közigazgatási területén lévő betegeket – a város jelenlegi állandó lakossága – tartózkodási hellyel együtt – 2019. december 31. napján 11397 fő (gyermek és felnőtt) - köteles ellátni egyrészt az ügyeleti rendelőben, másrészt pedig a beteghez történő kiszállással. A beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást az 1997. évi CLIV. törvény, a 4/2000. (II.25.) EüM rendelet szakmai feltételei szerint kell nyújtani, figyelemmel a 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendeletben megfogalmazott, a központi háziorvosi ügyeletre vonatkozó rendelkezésekre és a 43/1999. (III.3.) Kormányrendeletben foglaltakra is. Az ügyeleti szolgálat működtetéséhez szükséges – vonatkozó jogszabályok által meghatározott - szakmai, személyi és tárgyi feltételekkel kell rendelkeznie és a szükséges engedélyek beszerzése iránt a szerződéskötést követően haladéktalanul intézkednie kell. A meghatározott illetékességi területen lévő betegeket köteles ellátni, egyrészt az ügyeleti rendelőben, másrészt pedig a beteghez történő kiszállással. Köteles gondoskodni a kórházi, szakorvosi ellátásra szoruló betegek beutalásáról kórházba gyógykezelésre, szakorvosi vizsgálatra, valamint szükség esetén a betegeknek az illetékes egészségügyi intézménybe történő szállításáról. Az ügyeletben dolgozók jogszabályban előírt szakképesítését és alkalmasságát folyamatosan köteles biztosítani. Az alkalmazottak munkabérét és járulékait a vállalkozási – legalább a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályoknak megfelelő mértékben – díjból fizeti . A vállalkozási díjból fedezi az ügyelet teljes működési költségét, biztosítja a feladat ellátásához szükséges felszerelést, azok fenntartását, pótlását, beszerzését, bérleti és lízing, költségeit. A tevékenység ellátásához az Ajánlatkérő megfelelő helyiség és gépkocsi használatát biztosítja térítésmentesen a nyertes Ajánlattevő részére. Ajánlattevő köteles a használatába adott helyiségeket rendeltetésszerűen használni, a helyiségek és ingó dolgok állagát megőrizni. A rongálásból, illetve gondatlanságból fakadó károkat köteles a saját költségére haladéktalanul kijavíttatni. a használatba adott ingatlan és gépkocsi fenntartási költségeit Ajánlattevő köteles biztosítani. A tevékenység végzése közben keletkezett veszélyes hulladékot köteles az 12/2017. (VI. 12.) EMMI rendelet szerint kezelni és ártalmatlanítani, illetve erre jogosult vállalkozással szerződést kötni, melynek költségeit vállalkozási díjból fizeti. Köteles tevékenységéről az előírt részletes nyilvántartásokat, (napi, heti, havi és éves) jelentéseket elkészíteni, a szükséges beteg dokumentációkat felfektetni és vezetni azokról az NNK, valamint a Megrendelő (ajánlatkérő), továbbá az illetékességi területen működő háziorvosok felé információt szolgáltatni az adatvédelmi szabályok betartásával. Minden hónap 20-ig köteles a következő havi ügyeleti szolgálatot ellátó orvosok névsorát napi beosztásban Megrendelő (ajánlatkérő) és a PMKH Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály részére megküldeni. A szolgálati beosztásban bekövetkezett változásokról köteles haladéktalanul értesíteni Megrendelőt (ajánlatkérőt) és a PMKH Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályát. Tudomásul veszi, hogy az orvosi ügyeleti szolgálat szakmai felügyeletét az PMKH Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya (2310 Szigetszentmiklós, Apor Vilmos u. 1.) látja el. A szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a szükséges hatósági engedélyek a nyertes ajánlattevőként szerződő fél részére rendelkezésre álljana

    Notices

    • Mar 28, 2020

      Invitation to participate

    EGYEB_DOKUMENTUM_BLOKK

    Összegezés a részvételi jelentkezések elbírálásáról

    Összegezés az ajánlatok elbírálásáról