• Purchaser

    NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

  • Publication date

    Aug 16, 2020

  • Type

    1

  • Value Awarded

    3.6b Ft

  • Source

    EKR

    Jelen rész a Székesfehérvár-Polgárdi közötti engedélyezési tervdokumentáció alapján kiviteli tervek elkészítését, és ezek alapján a kerékpárút/kerékpárosbarát út megépítését tartalmazza. Az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 345/ 2012. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet 1.201 sor, valamint az 1/a. melléklet 1.58 sor rögzíti a „Budapest Budapest-Balaton kerékpáros útvonal kiépítése (Budapest-Etyek-Velence-Székesfehérvár-Balatonakarattya)” infrastruktúra fejlesztést. A Székesfehérvár és Polgárdi közötti kerékpáros útvonal megvalósítása során, mintegy 15,7 km egybefüggő hosszon önálló, új nyomvonalon vezetett kerékpárút építése és meglévő közutakon forgalomtechnikai beavatkozás valósul meg. A szakaszon létesítésre kerül egy 41 m szabadnyílású kerékpárút híd a 7-8. sz. elkerülő út felett, valamint két kisebb kerékpárút híd a Nádor-csatorna és a Malomcsatorna felett. A projekt Székesfehérváron, a Balatoni út - Nagykárolyi utca csomópontjától kezdődik. Az önálló, 3,30 m széles, 1418 m hosszú önálló kerékpárút a 7. sz. főúttal párhuzamosan halad Székesfehérvár közigazgatási határáig. A szakaszon a 7-8. sz. főút Székesfehérvár elkerülő felett önálló, 41 m szabadnyílású kerékpárúti műtárgy létesítése szükséges. Építési engedélyköteles beavatkozás (0+000-1+418). A nyomvonal Szabadbattyán külterületén folytatódik a megelőző szakaszhoz hasonlóan 3,30 m szélességgel és 3497 m hosszan a 7. sz. főúttal párhuzamosan. A szakaszon két műtárgy létesítése szükséges a Séd-Sárvíz csatorna ( 17m szabadnyílás) felett és a Malomcsatorna felett (10m szabadnyílás). Építési engedélyköteles beavatkozás (1+418-4+915). Szabadbattyán lakott területén a meglévő helyi közút kerül kijelölésre forgalomtechnikai elemekkel 910 m hosszon. Nem engedélyköteles beavatkozás (4+915-5+825). Szabadbattyán és Kőszárhegy lakott terület határai között a 7. sz. főúttal párhuzamosan önálló, 3,30 m széles és 2255 m hosszú önálló kerékpárút megvalósítása a feladat. Építési engedélyköteles beavatkozás (5+825-8+080 ). Kőszárhegy lakott területén, a 7. sz. főúton meglévő irányhelyes kerékpársávok kerülnek forgalomtechnikai elemekkel fejlesztésre 1725 m hosszon. Nem építési engedélyköteles beavatkozás (8+080-9+805). Kőszárhegy lakott terület határától Polgárdi, Ipartelephez vezető útig 3,30 m széles 650 m hosszú kerékpárút létesítése a feladat a 7. sz. főúttal párhuzamosan. Építési engedélyköteles beavatkozás (9+805-10+455). Polgárdi közigazgatási területén az Ipartelephez vezető út kerül fejlesztésre forgalomtechnikai elemekkel 2320 m hosszan a 7205. j. országos közútig. Nem építési engedélyköteles beavatkozás (10+455-12+775). A 7205. j. országos közúttal párhuzamosan az Ipartelephez vezető út és Polgárdi lakott terület határa között önálló, 3,30 m széles 325 m hosszú kerékpárút létesítése szükséges. Építési engedélyköteles beavatkozás (12+775-13+100). Polgárdi lakott területén részben a helyi közút kerül fejlesztésre forgalomtechnikai elemekkel 1375 m hosszon. Nem építési engedélyköteles beavatkozás (13+100-14+475). Polgárdi lakott terület egyes szakaszán új, önálló 3,30 m széles és 800 m hosszú kerékpárút kiépítése szükséges. Építési engedélyköteles beavatkozás (14+475-15+275). Polgárdi vasútállomástól kezdődően a 72303. j. országos közút, illetve a 7206. j. országos közút kerül fejlesztésre forgalomtechnikai elemekkel 448 m hosszan. Nem építési engedélyköteles beavatkozás (15+275-15+ 723). A beruházás részét képezik egyes közműveket érintő feladatok: többek között hírközlési vezetékek, villamosvezetékek, víz- és csatornavezetékek védelembe helyezése, tűzcsapok átalakítása, kőolaj szállítóvezeték átépítése, valamint út- és közvilágítási vezetékek építése. Részletek: Közbeszerzési Dokumentációban

    Notices

    • Aug 20, 2020

      Invitation to participate

    • Oct 8, 2020

      Correction

    • Oct 20, 2020

      Correction

    • Feb 14, 2021

      Information on the outcome of the procedure

    • Aug 31, 2021

      Information on contract modifications

    EGYEB_DOKUMENTUM_BLOKK

    Összegezés az ajánlatok elbírálásáról