• Purchaser

    NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

  • Publication date

    Aug 16, 2020

  • Type

    1

  • Value Awarded

    172.8m Ft

  • Source

    EKR

    A tervezéssel érintett terület Zala megyében helyezkedik el, Nagykanizsa MJV frekventált, sűrűn beépített részét elkerülve a 61. sz. II. rendű főút és a 6833 j. út összeköttetését biztosítja. A tanulmányterv elkészítését követően Nagykanizsa város érintett területén több jelentős beruházás kezdődött meg, amelyek megvalósítását követően a térségben jelentős forgalom átrendeződés is prognosztizálható. Emiatt indokolt a 2016. évben elkészült tanulmányterv, valamint a kiválasztott 2/A. tanulmánytervi nyomvonal előzetes felülvizsgálata, valamint annak szükség szerinti módosítása a felülvizsgálat eredményének függvényében. Tervező feladata a 2016. évben elkészült tanulmányterv korszerűségi felülvizsgálatát követően a Nagykanizsa délkeleti elkerülő szakasz Előzetes Vizsgálati Dokumentáció (EVD ), Natura2000 hatásbecslés, Előzetes Régészeti Dokumentáció I. (ERD I.) elkészítése, a környezetvédelmi engedélyek megszerzése, valamint az engedélyezési tervdokumentációjának elkészítése, továbbá az építési és kapcsolódó engedélyek megszerzése. A 2x1 sávos elkerülő becsült hossza 6,8-8,6 km tanulmánytervi nyomvonaltól függően. Az elkerülő és a városi bekötések becsült hossza együttesen 10-12 km tanulmánytervi nyomvonaltól függően. A korábbi tanulmányterv alapján a várható csomópontok száma 5 db, a várható különszintű vasúti keresztezések száma 1 db, a várható műtárgyak száma 9 db, amely számok a tervezési fázisok során még változhatnak/növekedhetnek. Műszaki jellemzők: Az e-UT 03.01.11 „Közutak tervezése (KTSZ)” című Útügyi Műszaki Előírás alapján, valamint a korábbi tanulmányoknak megfelelően. Az elkerülő út és a kapcsolódó úthálózat kapcsán a műszaki jellemzők és egyéb műszaki paraméterek meghatározása a tervező feladata. 1. A Nagykanizsa délkeleti elkerülő út korábbi tanulmánytervének, valamit kapcsolódó háttéranyagok feldolgozása és a következtetések levonása, szükséges módosítások végrehajtása 2. Előzetes Vizsgálati Dokumentáció (EVD) készítése, környezetvédelmi engedélyezés, 3. Előzetes Régészeti Dokumentáció (ERD I.) anyagának összeállítása és elkészítése, 4. Nagykanizsa város településrendezési tervdokumentációinak módosítása, valamint a hatósági jóváhagyás folyamatában való részvétel, 5. Csomóponti kialakítások tervezése és tervzsűri keretén belül való jóváhagyás megszerzése, 6. Engedélyezési tervdokumentáció készítése teljeskörűen, 7. Az engedélyezési terv alapján készített méret- és mennyiségszámítása alapján Tervező feladata a költségbecslés elkészítése. 8. Kisajátítási vázrajzok készítése és záradékolása, 9. Termőföld végleges más célú hasznosítására vonatkozó engedély megszerzése, 10. Erdőművelési ágú területekre vonatkozóan igénybevételi engedély megszerzése, 11. Engedélyezési tervvel kapcsolatos konzultációk és kezelői/szolgáltatói nyilatkozatok beszerzése 12. A szükséges engedélyek megszerzése és a hatósági eljárásokban történő közreműködés A feladat további részletes ismertetését az ajánlatkérési dokumentáció tartalmazza.

    Awards

    Notices

    • Aug 20, 2020

      Invitation to participate

    • Jan 21, 2021

      Information on the outcome of the procedure

    Összegezés az ajánlatok elbírálásáról