• Purchaser

    Dombóvár Város Önkormányzata

  • Publication date

    Nov 2, 2021

  • Type

    3

  • Source

    EKR

    Közösségi nyitott tér: Új közösségi nyitott tér kialakítása valósul meg, új burkolatokkal, utca bútorokkal és növényzet telepítésével. Úthálózat felújítása és új funkciók létrehozása a cél. A bejárat mellett egy térkő burkolatú területen kerékpártároló kerül elhelyezésre, majd innen egy 1,2 méter széles térkőburkolatú járda kerül kiépítésre. Kialakításra kerül egy NATURE PLAY játszóhely és egy SKATE pálya is a fiatalok számára a terület sarok részén, melyhez szilárd burkolatú út vezet. A meglévő tó mederrendezése, szabályozása szükséges. 1. Játszóhely 2-8 éves korosztály számára A tervezett játszóhely NATURE PLAY kialakításnak megfelelően lett tervezve, két korosztályra bontva a gyerekeket. A 2-8 éves korosztálynak szánt játszóhelyen kialakításra kerül majd egy homokozó, egy 1,2 méter magas mászódomb csúszdával, egy élő-fűzalagút illetve egyensúlyozó pallók (m=0,2 m). Ezeken kívül kisebb sziklák és farönkök kerültek a koncepcióba, melyeknek magassága illeszkedik a korosztály magasságához és képességeihez. A térformálás szempontjából a természetes adottságokhoz, és növényzethez igazodva kisebb határoló évelő-és cserjefoltok is kerülnek a játszóhely mellé. 2. Játszóhely 8-13 éves korosztály számára A nagyobb korosztály számára tervezett játszórész anyagaiban és elveiben ugyanarra a koncepcióra épít, mint az előző területrész, annyi különbséggel, hogy a sziklák és mászó rönkök magasabbak és nagyobbak lehetnek. Itt elhelyezésre került cikkcakkosan egy lépegető rönkös elem, mely különböző átmérőben és magasságban (0.15 m- 0.45 m) tartalmaz farönköket. A kisebb korosztály területéhez hasonlóan itt is terveztünk egy egyensúlyozó pallós elemet, mely itt szintén magasabb lehet (0,35 m), továbbá elhelyeztünk egy kötélpályát is. Mely a részletrajznak megfelelően 3 oszlopból áll, melyet sodrott, teherbíró hajókötelek fűznek össze alul és felül is, így lehet végighaladni rajta. Az egész játszóhely kialakításában igyekszik arra törekedni, hogy minél több gyermek használhassa, ugyanakkor a vonalvezetése folytonos legyen, és ezáltal élvezhető és kalandokkal teli az itt töltött idő. A mederrendezés - feltöltés után létrejött terület, és a tükrökből kikerül földekből ide egy 80cm és egy 1 méter magas szabálytalan alakú mikrodomborzatot terveztünk, mely mindkét korosztály számára használható játszóelemmé válhat. A területen az építkezés során kikerülő föld felhasználása csökkenti a költségeket, hiszen nem kell elszállítani, valamint hozzájárul a fenntarthatósági - újrahasznosítási elvekhez. Ehhez a térhez kapcsolódik egy szórt burkolatú terület, mely a családosok kikapcsolódását szolgálja, asztalokkal és padokkal, valamint egy féltetővel, mely egy hirtelen eső esetén biztosít védelmet a csapadék elől. A térformálás szempontjából a természetes adottságokhoz, és növényzethez igazodva kisebb határoló évelő-és cserjefoltok is kerülnek a játszóhely mellé. A játszóhelyeket körbeölelő szórt burkolatú út mentén padokat, hulladékgyűjtőket helyeztünk el, ezekre az állomásokra szintén elhelyezhetők a meglévő tanösvény táblák felújítás után, valamint új állomásokkal, táblákkal is kiegészíthető (erre a korábban elkészült tervdokumentációban tettünk javaslatot). 3. Skate park Szintén megrendelői igény alapján készültek a SKATE pálya tervei. A tervezési folyamat során dombóvári használókkal egyeztettünk arról, hogy milyen eszközökre, milyen területre lenne igényük. Ezek alapján került kialakításra ez a 374 négyzetméteres terület, melyben egyesítve helyet kapnak a rolleres és a bmx-es használók is. A jelenlegi, meglévő elemeket felújítva tervezzük elhelyezni a pályán, ezen kívül azonban a későbbiekben újabb elemek beszerzése és elhelyezése indokolt lehet. Mivel a pálya burkolati minőségét szabvány írja elő és ez egy nagyobb költségű burkolat lenne, a Megrendelő kérésére a SKATE pálya burkolata általános rétegrendű, utólag dilatált beton burkolat. 4. Tó mederrendezés és S.U.D kialakítása A terület egyik legfontosabb feladata a csapadékvíz-kezelés: a területre hulló csapadékvíz helyben tartását célzó beavatkozásokkal (sustainable urban drainage system – fe

    Notices

    • Nov 3, 2021

      Invitation to participate

    KOZBESZERZESI_DOKUMENTACIO_BLOKK

    EGYEB_DOKUMENTUM_BLOKK