• Purchaser

    Külgazdasági és Külügyminisztérium

  • Publication date

    Jul 4, 2019

  • Type

    9

  • Value Awarded

    157.7m Ft

  • Source

    EKR

    A Párizsi Magyar Intézet (PMI) ingatlanának teljeskörű felújítása céljából felmérési, engedélyezési és tender szintű tervdokumentáció készítése, valamint az építési engedély megszerzése. A feladat magába foglalja a Párizsi Magyar Intézet épület teljeskörű felújítása céljából felmérési, építési engedélyezési tervek elkészítését, építési engedély megszerzését (a hozzá kapcsolódó hatósági egyeztetéseket is beleértve), illetve bővített műszaki tartalmú tender szintű tervdokumentáció készítését, valamint a KKM által lefolytatandó design & build beszerzési eljárás során a kivitelezők részéről felmerülő kérdések megválaszolását, konzultáció(k) biztosítását. PMI történelmi műemléki környezetben található. Azt, hogy az adott épületre milyen konkrét előírás, korlátozás vonatkozik, a helyi önkormányzat rendeletébe foglalt városrendezési és építési szabályzata és szabályozási terve tartalmazza. Ajánlattevő feladata és felelőssége, hogy az engedélyezéssel és a kivitelezéssel kapcsolatos minden körülményről tájékozódjon és erről Ajánlatkérőt is tájékoztassa a munka során. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Ajánlattevő feladata és felelőssége, hogy a tervezés megkezdéséhez szükséges feltételekről, a tervezéssel kapcsolatos egyéb helyi előírásokról, jogszabályokról, körülményekről tájékozódjon. Ennek figyelembevételével a tervezéssel kapcsolatos helyi jogszabályok nem ismeretére való hivatkozást az Ajánlatkérő nem fogja tudni elfogadni és emiatt a későbbiekben pótköltség elszámolására nem lesz lehetőség. A feladatok: 1. Minden szakágra kiterjedő állapotfelmérési tervdokumentáció készítése. 2. Koncepcióterv elkészítése, prezentálása. 3. Koncepcióterv alapján egyeztetés a helyszíni adaptáló tervezővel (Ajánlattevő vonja be). 4. Engedélyeztetési tervdokumentáció készítése magyar és francia nyelven, a magyar és helyi jogszabályok figyelembevételével, szükség szerint szabályozási terv módosításával. 5. Végleges magyar/francia nyelvű engedélyezési tervek adaptálása a helyi tervező által. 6. Építési engedély megszerzése. 7. Az engedélyezési terv alapján bontási-, és bővített műszaki tartalmú ajánlati tender tervdokumentáció készítése magyar-francia nyelven (a legfontosabb része a részletes kiviteli szintű árazatlan és árazott költségvetés). 8. A KKM által lefolytatandó design&build beszerzési eljárás során a felmerülő kérdések megválaszolása, konzultáció(k) biztosítása, szükség szerint (500 munkaóra). A részletes feladatleírást a Műszaki leírás tartalmazza. Az ingatlan alapadatai: Cím 92, rue Bonaparte 75006 Paris Helyrajzi szám AI0061 Telek területe 501,08 m2 Szintszám 2 pince + fszt + galéria + 4 emelet Az épület nettó alapterülete összesen: 2096,57 m2

    Awards

    Notices

    • Jul 4, 2019

      Invitation to participate

    • Aug 6, 2019

      Correction

    • Apr 13, 2020

      Information on the outcome of the procedure

    Összegezés a részvételi jelentkezések elbírálásáról

    SZERZODESSEL_KAPCSOLATOS_INFORMACIOK_BLOKK

    Összegezés az ajánlatok elbírálásáról