• Purchaser

    Budapest Közút Zártkörűen Működő Részvénytársaság

  • Publication date

    Mar 18, 2019

  • Type

    5

  • Source

    EKR

    A szerződés aláírását követő 10 naptári napon belül, még a munkaterület átadása előtt az Ajánlattevőnek (AT) a műszaki leírásban rögzített egyeztetéseket el kell végezni, a forgalomtechnikai tervet el kell készítenie a Szt. Gellért rakpart forgalomkorlátozására, melyet a Budapest Közút Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatóságával jóvá kell hagyatni, munkakezdési hozzájárulást kell kérnie a Budapest Közút Zrt. Híd, műtárgy osztályától, és amennyiben felvonulási területet, konténert kíván elhelyezni, a szükséges területfoglalási engedélyeket is be kell szerezni. A nevezett feladatok elvégzését megelőzően nem kerülhet sor a munkaterület átadására, ugyanakkor Ajánlatkérő (AK) rögzíti, hogy ezen előzetes feladatok szerződésszerű teljesítését követően a 10 naptári nap letelte előtt is lehetőség van a munkaterület átadására. Az ajánlattétel során AT-nek minden körülmény mérlegelésével kell megtennie az ajánlatát. Az ajánlattevő felelőssége, hogy a megalapozott ajánlattétel érdekében adott esetben a helyszínen tájékozódjon. A szolgáltatás tárgyát képezi a Gellérthegy keleti sziklaszakaszának veszélymentesítése a Gellért tértől az Erzsébet híd vonalában lévő vízesésig. A teljes átvizsgálandó sziklafelület 42.900 nm. Ajánlattevő a munkaterület átvételét megelőzően köteles egyeztetni az érintett a műtárgyak, érintett, ill. csatlakozó utak, forgalomtechnikai létesítmények, zöldfelületek üzemeltetőivel, kezelőivel, továbbá a Magyar Pálos Rend sziklatemplom és kolostor rendfőnökével. Abban az esetben, ha a tárgyi szolgáltatás, vagy a szolgáltatás aktuális szakaszának teljesítése a Műszaki Leírásban részletesen meghatározott egyéb személyeket, vagy a tulajdonukban vagy kezelésük alatt álló területet, vagy tevékenységüket érinti, vagy érintheti, Ajánlattevő (AT) a szerződés teljesítése során köteles őket tájékoztatni, és velük egyeztetni. AT-nek az ajánlatában vállalt teljesítési határidő alatt kell elvégeznie a következő veszélymentesítési szolgáltatásokat : Gellérthegy keleti sziklaszakaszának (42.900 nm) – a Gellért tértől az Erzsébet híd vonalában lévő vízesésig, mechanikai kopogtatásos módszerrel, a kisebb, laza kőzetrészek eltávolításával történő átvizsgálása. A Gellérthegy keleti sziklaszakaszán, a munkavégzés során fellelt kommunális szemét összegyűjtése, deponálása és elszállítása is az ajánlattevő feladatát képezi, különös tekintettel a mesterségesen kialakított hordalékfogó helyekre. Ahol védőháló biztosítja a kőzetlepergés elleni védelmet, ott a védőháló mögötti részek kitakarítása (a szennyeződés összegyűjtése, lehordása, deponálása, elszállítása). AT-nek a munkavégzésről, a feltárt hibákról, problémás területekről fotókkal ellátott dokumentációt kell készíteni. Ezen a probléma bemutató részen kívül a dokumentációnak kb. 30-40 oldalas terjedelemben tartalmaznia kell az elvégzett munkák utáni állapotokra vonatkozó fényképfelvételeket is. A közbeszerzés tárgyának és mennyiségének pontos leírását a közbeszerzési dokumentumok, így különösen a Műszaki Leírás tartalmazza. (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

    Notices

    • Mar 18, 2019

      Invitation to participate

    • Mar 27, 2019

      Modification / Rectification / Withdrawal

    • Nov 26, 2019

      Information on the outcome of the procedure

    Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

    EGYEB_DOKUMENTUM_BLOKK